Bádogos és tetőfedés

Bádogos és tetőfedő

Rácz Attilának hívnak. Foglalkozásom: Ács Állványozó, Tetőfedő, Bádogos. E tevékenységgel 1990 óta foglalkozom, 2004 óta társas vállalkozóként. Az elmúlt 28 évben számos szakmai tapasztalatra tettem szert.

Munkáink nem kizárólag a szerkezetek építésére, javítására korlátozódik. Tekintettel arra, hogy a tető egy összetett szerkezet. Gondolunk itt elsősorban az Bádogos és tetőfedő munkákra, sőt a belső szigetelésekre és tetőtér beépítésekre is.
Az elmúlt évek alatt kiváló csapatot sikerült összekovácsolni, akik szintén magas színvonalon képviselik szakmájukat és szeretik a kihívásokat.

A tetőszigetelést nem szabad elhanyagolni!

Szerencsére egyre többen foglalkoznak otthonuk megfelelő szigetelésével. Kicseréltetik a nyílászárókat, időt és pénzt áldoznak a homlokzat szigetelésére. Azonban sajnos sokan megfeledkeznek a tetőszigetelésről, pedig ez a rendszer fontos része, nélküle mit sem érnek az új ablakok.

Fizikai törvény, hogy a meleg levegő könnyebb, mint a hideg, ezért felfelé száll. Ezért, ha nem megfelelő a tetőszigetelés, akkor pillanatok alatt kihűl a lakás, ami egyrészt kellemetlen, másrészt viszont anyagi és környezetvédelmi szempontból is nagyon rossz. Így hiába fűtünk, a meleg rövid időn belül az utcán köt ki. Ez nem csak rengeteg pénzt, hanem nagyon sok feleslegesen elpazarolt energiát is jelent.

Amennyiben szeretné korszerűsíteni a tetőszigetelést, keressen fel minket bizalommal! Csapatunk a legmodernebb technológiákkal áll rendelkezésére, melynek köszönhetően otthona maximálisan környezetbarát és energiahatékony lehet. A részletekért vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségeink bármelyikén!

A tetőszigetelést nem szabad elhanyagolni!

Megbízható bádogos a ház körüli munkákra

Megbízható bádogos a ház körüli munkákra

Általában ha mesterembert keresünk, arra törekszünk, hogy a lehető legmegbízhatóbb szakembert válasszuk, aki elérhető áron, igényesen dolgozik, és nem számoltat fel plusz költségeket.

Sajnos a mai világban egyre többször megesik hamis vállalkozások, illetve álmesteremberek felbukkanása, akik vagy átvernek minket, vagy nem olyan munkát végeznek, ami a pénzünkért elvárható lenne. De ha minket választ, ez Önnel nem történhet meg!

Megbízhatóság és precizitás jellemzi munkánkat, legyen szó tetőfedő és tetőtéri munkákról, vízelvezető rendszerről, ereszcsatornákról, bármiről, ami beleesik a bádogos és ácsmunkák témakörébe. Referenciaképeink között láthat minket munka közben, ezzel is igazolva, hogy valódi szakembereink igazán jó munkát végeznek.

Válasszon hosszú távon mesterembert házához, hogy mindig legyen egy megbízható segítsége, ha problémája merül fel! Válassza tapasztalt és profi csapatunkat, mi garantáljuk a legmegfelelőbb alapanyagokat és a legtartósabb bádogos és ácsmunkát, a lehető legkedvezőbb árakon!

Milyen bádogos szakembert válasszunk?

Sokakban felmerül, miért érdemes inkább kisvállalkozóval végeztetni a munkát, mint egy nagyobb céggel, melyek felszerelt csapatokat küldenek ki a helyszínre.

A kisvállalkozóknak nincs más képviselőjük, mint saját maguk, így az, hogy precíz és pontos munkát végezzenek, elengedhetetlen, mivel senki sem szereti a kellemetlen helyzeteket. Könnyebb egy olyan emberrel bizalmi kapcsolatot kiépíteni és fenntartani, akivel szemtől-szembe találkozunk, és személyesen ő maga végzi a javítást, vagy építést, olyan emberekkel körülvéve magát, akiket a legalkalmasabbnak talál erre a feladatra. A kisvállalkozások részéről általában nincsen túlvállalás, így ebből a szempontból garantált, hogy nem lesz késlekedés a munkálatokkal.

Amennyiben bádogos munkára lenne szüksége a ház körül, ne habozzon felkeresni! Referenciáim megtekintésével Ön is biztosra veheti, hogy minőségi bádogos munkáért fog fizetni. Ha kérdése merülne fel, keressen fel bizalommal, készségen állok a rendelkezésére!

Milyen bádogos szakembert válasszunk?

Tipikus tetőhibák, melyhez profi bádogos szükségeltetik

Tipikus tetőhibák, melyhez profi bádogos szükségeltetik

Íme, néhány alap probléma, amihez érdemes bádogos segítségét kérni:

  • Süvítő szél – Erős szélben a lambériák közé befúj a szél, olykor még az alsó szinteken is huzatot okoz, a kellemetlen hangról nem is beszélve. Ilyen esetben valószínűleg nem megfelelő a tetőfólia elhelyezése, mely a fagerendákat is károsítja és súlyosabb anyagi károkhoz is vezethet.
  • Megrepedt gerendák – A fa repedését okozhatja a túl sok nedvességtartalom, majd a hirtelen kapott nagy meleg, mely rendkívül nagy gondokat von maga után.
  • Szellőző cserepek – Hova érdemes őket elhelyezni? A tetőgerinc közelében, vagy a tető alsó síkjában? A túl sok szellőző cserép fokozza a beázás veszélyét? A tetők szellőztetése mindig fontos, ugyanis az tetőfólia alatti és feletti részen könnyedén képződhet pára, mely a szellőzőcserepek segítségével könnyen távozik.

 

Kérje Ön is profi bádogos segítségét, keressen minket bizalommal, tetőhibákkal kapcsolatos kérdéseire mi válaszolunk és szakszerűen megoldjuk a problémáit!

Profi és megbízható bádogost vagy tetőfedőt keres? Kérjen árajánlatot!

Hasznos információk

Minőségi bádogosmunka a PREFA termékeivel

Minőségi bádogosmunka a PREFA termékeivel

A bádogosmunka egyik legfontosabb eleme a szakszerű kivitelezés, ami tartós és esztétikus eredményt garantál. Egy tapasztalt bádogos nem csupán az elvégzett munka minőségére ügyel, hanem arra is, hogy a legjobb alapanyagokat használja fel a munkája során. A PREFA...

Milyen feladatokat lát el egy profi bádogos?

Milyen feladatokat lát el egy profi bádogos?

Ahhoz, hogy egy ingatlan gazdaságosan fenntartható, élhető legyen, és minden igényt ki tudjon szolgálni, a tetőfedésére is nagy gondot kell fordítani. Vannak épületek, amik ezen a területen igen gyengén teljesítenek, szükség lenne egy átfogóbb javításra, aminek...